birtokos
birtokos főnév és melléknév
I. főnév -t, -ok, -a
1. Az a személy, akinek vmi a birtokában van. A ház, a kert birtokosa. || a. (jogtudomány) Az a személy, aki vmely dolgot valóságosan hatalmában tart. ® Rosszhiszemű birtokos.
2. Szűk. ért. földbirtokos. Paraszti birtokos. Emil egy szőke kövér hölggyel érkezett … A szomszéd falubeli birtokos leánya. (Petelei István)
3. (nyelvtudomány) Birtokos jelzős szerkezetnek az a tagja, amely azt jelöli, hogy a birtok(szó) kihez, mihez tartozik, kinek, minek a tulajdona. Ebben a szerkezetben: „a tanuló könyve” a „tanuló” a birtokos.
II. melléknév (ritka) -an, -abb
1. Olyan, akinek földbirtoka van. A polgári forradalom megdöntötte a birtokos nemesség uralmát. || a. (ritka, régies) Módos, tehetős. Csak a birtokosabb nemesség tudott az árkon keresztüljárni. (Eötvös Károly)
2. (nyelvtudomány) Birtokviszonyt jelölő, birtokviszonyra vonatk. Birtokos eset: <főként idegen nyelvvel kapcs. birtokviszonyban> a birtokos szavának (a birtokos jelzőnek) esete (genitivus); birtokos jelző: az a névszó, amely azt jelöli, hogy a birtokszóval kifejezett személy, dolog kinek, minek a birtoka, kihez, mihez tartozik (pl. a „Petőfi szobra” szerkezetben Petőfi); birtokos névmás: a birtokos személyét és számát, vmint a birtok számát kifejező névmás (pl. enyém, enyéim, mienk, mieink); birtokos személyrag: a birtokszóhoz járuló, a birtokos személyét és számát jelölő rag; birtokrag (pl. könyvem, könyved, könyve, könyvünk stb.); birtokos szerkezet: olyan jelzős szerkezet, amelynek egyik tagja a birtokost, másik a birtokot fejezi ki.
Szóösszetétel(ek): 1. birtokostárs; 2. földbirtokos; kisbirtokos; középbirtokos; nagybirtokos; parasztbirtokos; törpebirtokos.
birtokosság.
