bizony
bizony határozószó, főnév és melléknév, (régies, népies) bizon
I. határozószó
1. (erős hangsúllyal, állítás v. tagadás előtt, ennek nyomósítására) (népies, bizalmas) Hitemre mondom, hogy …; esküszöm, hogy … Bizony nem hazudok. Nagy tüzet csináltunk, Ugy-e Józsa testvér, Hogyha most szalonnád volna, Bizony, hogy süthetnél. (Ady Endre) || a. Bizony mondom, hogy … : <várható eseménnyel, cselekvéssel kapcs.:> erős meggyőződésem, hogy …; feltétlenül hiszek abban, hogy … Bizony mondom, hogy győz most a magyar. (Petőfi Sándor)
2. (gyengébb hangsúllyal; a kiemelő hangsúly a következő, esetleg a megelőző szón) <Állítás v. tagadás erősítésére, néha kifejezett v. odaértett ellenkező értelmű, ill. mást jelentő megnyilatkozás után.> [Még csak egy kicsit várj!] – Én bizony nem várok. Mert e fürge, Pajkos ürge | Te vagy, Laci, te bizony! (Petőfi Sándor) A hidegnek én jó orvosságot tudok, Magamon próbáltam, bizony nem hazudok. (Arany János) || a. <Ráhagyás, az előző közléssel való egyetértés kifejezésére.> [Itt az ideje, hogy lefeküdjünk.] – Bizony v. Itt bizony. [Nemsokára esik.] – Bizony v. (népies) a bizony. Rég volt az! rég bizon. (Arany János) Hja, bizony, sok minden kell egy … háztartásban. (Mikszáth Kálmán) || b. (bizalmas) <Kérdésre adott igenlő v. tagadó felelet nyomósítására, a feleletet magától értődőnek, természetesnek tüntetve fel.> ® Éppen bizony. [Eljössz?] – El bizony. [Ugye nem szép?] – Nem bizony. [Nem hallottál róla?] – De bizony. || c. (mondat értékű szóként) <Főleg közlés után v. közbevetőleg, erős érzelmi nyomatékkal:> úgy ám. Jár a baba, bizony! Ez az egyetlen mód a segítségre, úgy bizony. Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba welszi bárd. (Arany János) || d. <Olyan állítás erősítésére, amely ellentétes az ismert v. odaértett előzménnyel; utána gyak. ellentétes v. nyomósító értelmű mondat következik.> [Hát sose hallottál róla?] – Hallottam bizony, de nem törődtem vele. [Látod, nem segíted a testvéredet.] – Bizony segítettem, de magamnak is nehéz a helyzetem. „Nem látd [= látod] A dühös bikát, hogy jön egyenesen rád?” | Látta Miklós bizony, hogy ne látta volna? (Arany János) || e. (bizalmas) <Kicsinylő, gúnyos v. megvető értelmű kifejezésben, nyomósításként.> Éppen bizony téged várnak ott! Majd bizony éppen őt fogják megjutalmazni! No bizony! [Megyek a moziba.] – Mész bizony az iskolába! Majd megtanítom én magát kártyázni: quart tizesig! – Az bizon, quint alsóig … (Vas Gereben) „Beh szépen Fütyöl ez az én madaram!” | „Kendé bizony az árnyéka!” (Arany János) Mintha bizony a költő nem a maga korát írná le akkor is, amikor anyagot … a múltból kölcsönöz! (Ambrus Zoltán)
3. <Neheztelés, feddés kifejezésének enyhítésére:> meg kell állapítanom, hogy … Ezt bizony rosszul tetted. Ez bizony nem tökéletes dolgozat. Egy vezér se kért bizony Tartást [= eltartást] azelőtt magának. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. <Sajnálkozó, mentegetődző kifejezésben a hangulat erősítésére:> mi tagadás … Itt bizony nem lehet gyalog menni a sár miatt. Én bizony nem emlékszem. Bizony gyengén állunk. Bizony már hetven éves. Felelt a jó király: „ejnye bizony nagy kár”. (Arany János) A kőfal alig embernyi magasságú, és bizony már romladozott. (Gárdonyi Géza)
II. főnév -t
1. (irodalmi nyelvben, elavult) Bizonyság, tanúbizonyság. Bizonyt a rabok is mellette tevének. (Arany János)
2. (régies) Bizonnyal állít, ígér (vmit): „bizony” szóval, bizonykodva á., í.
3. (régies) bizonyomra, (elavult) -ra, bizonyommal (mondom): <fogadkozásként:> (becsület) szavamra (mondom). Bizonyomra [Törökországban] … jobb dolga van a költőnek, mint minálunk. (Jókai Mór) Bizonyomra mondom, nem én vettem el az ötszáz forintodat. (Mikszáth Kálmán)
III. melléknév (elavult) Igaz, igazi. Bizony szó és méltó, hogy hozzá ragaszkodjunk. (Bornemisza Péter)
IV. <Fogadkozásban, indulatszó-szerűen használt kifejezés részeként:> Isten bizony v. bizony Isten: a) Isten a tanúm, hogy igazat mondok. Bizony Isten, nem loptam el a pénzt. b) <eredeti jelentéstartalmából sokat vesztett, bizonykodó, erősködő kifejezésként> Bizony Isten, gyönyörű időnk van. [Katona-élet.] Arany élet, bizony isten! | Megpróbáltam, párja sincsen. (Petőfi Sándor) Bizony isten, jól van az így, ahogy van! (Mikszáth Kálmán)
bizonyoz.
