bőbeszédűség
bőbeszédűség főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Általában a bőbeszédű melléknévvel kifejezett tulajdonság; vkinek, vminek ilyen volta, természete, jellege.
1. Vkinek az a tulajdonsága, hogy sokat beszél. Kifogyhatatlan bőbeszédűség jellemzi. Terhes volt már a vendég bőbeszédűsége. Hiába próbálta fékezni az asszony bőbeszédűségét. Az anyatermészet jobb sorsra érdemes bőbeszédűséggel áldotta meg. (Mikszáth Kálmán) Az öreg kanonok … szórakozottan állotta az özvegyasszony bőbeszédűségét. (Herczeg Ferenc)
2. Terjengős, hosszadalmas, túlságosan részletező beszéd, előadásmód, stílus; szószaporítás. A szónok bőbeszédűsége; a cikk, az előadás, a regény bőbeszédűsége. Véget-hosszat nem érő bőbeszédűséggel magyarázta álláspontját. Szólásra határozta magát s kitörő bőbeszédűséggel hadarta: – Jön. Itt lesz ma. (Mikszáth Kálmán)
