bokor

Teljes szövegű keresés

bokor főnév bokrot, bokra
1. A föld felett közvetlenül elágazó, fás szárú, a fánál alacsonyabb növény; cserje. Sűrű, tüskés, virágzó bokor. A kertet bokrok díszítik. Az erdő szélén bokrok nőttek.  Hervad már ligetünk, … Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. (Berzsenyi Dániel) Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. (Petőfi Sándor) Noszty egy bokor mögé húzódott, hogy a róka észre ne vegye. (Mikszáth Kálmán) || a. (népies) A föld felett közvetlenül szétágazó, sok szárú v. szálú, nem fás (kerti v. vadon termő) növény. Ültess ide három bokrot a szegfűből.
2. (népies) Csokor, másli. Vmit bokorra v. (népies) bokrára köt: olyan csomóra köt, mely egyetlen rántással kioldható. Bokorra köti a kötelet, a madzagot. Bokrára köti a köténye szalagját.  [Piroska] Tűje, kapcsa, bokra, tört, szakadt vagy oldott. (Arany János)
3. (népies) Közös munkára társult embereknek egy-egy csoportja, kül. a halászoknak közös szerszámokkal dolgozó szövetkezése. Bokorban: csoportban, társaságban.  Diák ezegyszer nem volt a bokorban, Mind igaz hivő vett részt az éji torban. (Garay János) Közös bográcsba főz a bokor tarhonyás húst a szolgafán. (Tömörkény István)
4. jelzői használat(ban) (népies) Több olyan <egynemű dolog, főleg növény>, amely egy csoportot alkot. Egy bokor szekfű, viola.  Három bokor saláta, Három kislány kapálta. (népköltés) || a. (népies) jelzői használat(ban) Közös munkára társult, együtt dolgozó <több személy>.  Tizenkilenc emberből állott akkor egy bokor halász. (Eötvös Károly) || b. jelzői használat(ban) (népies) (Egy) pár.  Nálam csak egy bokor kézbilincs van. (Gárdonyi Géza)
Szóláshasonlat(ok): szidja, mint a bokrot: erősen szidja. Szólás(ok): nem minden bokorban terem: nagyon ritkán akad, nem minden nap találni <ilyen embert, dolgot>; ld. még nyúl.
Szóösszetétel(ek): 1. bokorfenyő; bokorháló; bokorkötés; bokorlakó; bokornövény; bokortanya; bokorzörgés; 2. csipkebokor; fenyőbokor; halászbokor; orgonabokor; rózsabokor; sombokor; szederbokor; tövisbokor; tüskebokor.
bokroz(ik).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem