bömböl
bömböl ige -t, -jön (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Vadállat haragjában> hosszabb ideig tompa, mély, erős hangot hallat; bőg. Bömböl az oroszlán. Egy nagy szilaj bika fut a keskeny utcán, … Bömböl és sikangat. (Arany János)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Főként kis gyermek> ordítva, elkeseredetten, kétségbeesve sír. A gyerekek folyton bömböltek. Ne bömbölj már! Hét gyerek közül átlag egy mindig bömböl. (Herczeg Ferenc)
3. tárgyatlan Torka szakadtából, mély, vastag hangon üvölt, ordít. Bömbölt, mint egy állat. || a. tárgyas Ilyen hangon mond vmit. „Mennydörgős haragom!” bömbölé s elfúladt. (Arany János)
4. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Tárgy, természeti jelenség> hosszabb ideig tompa, mély, morajló, erős hangot hallat, erősen dörög v. zúg. Bömböl az ágyú, a tenger, a vihar. Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl. (Vörösmarty Mihály) Ágyúk bömbölnek, hogy A világ reng bele. (Petőfi Sándor) Megafon | bömbölt a háborús nyomor felett. (Szabó Lőrinc)
Igekötős igék: belebömböl; rábömböl; túlbömböl; végigbömböl; visszabömböl.
bömbölés; bömbölő; bömböltet.
