bőség
bőség főnév -et, -e [ë, e]
Általában a bő melléknévvel kifejezett tulajdonság, állapot; vminek ilyen volta.
1. Vmely üreges tárgynak a befogadó képessége, ill. vminek a kerülete alapján számított terjedelme. A nyílás bősége. Mellének a bősége 80 cm. || a. Ruhának, ruházati cikknek a testhez mért tágassága. A cipő, az ing, a kalap bősége. A ruha bősége nem megfelelő. ® Elveszíti a bőséget. Elvesz, kivesz a ruha bőségéből. Be kell venni a bőségből.
2. Az az állapot, amelyben vmiből szükségleten v. megszokott mértéken felül (jóval) több van. Nagy, túláradó bőség; a csapadék, az ismeretek, a pénz bősége. Nagy bőségben termett mindenféle gyümölcs. || a. Gazdagság, jólét. A bőség kosara ¬; a bőség szaruja ¬; bőség idején; bőségben él. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel. (Kölcsey Ferenc) Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, … Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, | Mert itt van már a Kánaán! (Petőfi Sándor) A földi távolságok álma … meseszerű volt itt, … a nagy, drága bőség közepett. (Kaffka Margit)
Szóösszetétel(ek): árubőség; derékbőség; fejbőség; mellbőség; nyakbőség; pénzbőség; savbőség; szóbőség; vízbőség.
bőségű.
