brekeg
brekeg [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë]
(hangutánzó)
1. <Béka> többször egymás után szaggatott, nyers, recsegő v. rekedt, magas hangon szól; kuruttyol. Brekeg a levelibéka. Nyári estén száz meg száz béka brekeg a tóban. A rétek lelke már fölérez S brekeg a vízben száz bús hegedűs. (Juhász Gyula)
2. (ritka, rosszalló) <Személy> recsegő, magas hangon szól. Brekegve beszél.
brekegő.
