búcsúzik
búcsúzik [ú-ú v. ú-u] tárgyatlan ige -om (-ok), -ol; -tam, -ott; -nám (-nék), -nál, -nék (-na); -zék (-zon)
1. <Távozó személy> elváláskor köszönő, jókívánságot kifejező szavakat mond (v. ír), szokásos jelképes mozdulatokat tesz (kezet fog, csókot ad, int stb.). Búcsúzik vkitől. Anyjától búcsúzik. Most búcsúzik a szomszédoktól. A haldokló búcsúzik családjától. „Megtérek majdan elődbe … ” | Ekkép szóla erős szívvel búcsúzva Hubától. (Vörösmarty Mihály) Szó nélkül távozál, – nem vádollak, hiszen Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem! (Tompa Mihály) || a. <Helyben maradú személy> meghallgatja a távozó(k) búcsúszavait, és az ilyenkor szokásos jelképes mozdulatok kíséretében válaszol rájuk. Ama kormos ablakoknál, Hol most repkény szövődik … Ott búcsúzott szívszakadva Az ékes hölgy férjétől. (Berzsenyi Dániel) Az előcsarnok fényárban úszott, | a házigazda a lépcsőn búcsúzott. (Kosztolányi Dezső) || b. Vkitől búcsúzik: a halottat utolsó útjára kíséri, ill. a halotthoz a temetésen úgy beszél, mintha közvetlenül hozzá szólna. Ezrekre menő tömeg búcsúzott a kiváló művésztől a Kerepesi úti temetőben.
2. (átvitt értelemben, választékos) Vkitől, vmitől elváló-, megválófélben van; elválik, megválik. Búcsúzik fiatalságától. Már búcsúznak a gólyák. Már ősz lett életem, Nem melegít, búcsuzik a szerelem. (Gyulai Pál) Lassan búcsúzom minden földi széptől És földi jótól. (Juhász Gyula) || a. (átvitt értelemben, ritka, tréfás) Búcsúzik tőle (a cipője, ruhája stb.): leszakad róla, végét járja (a cipője, ruhája stb.). || b. (átvitt értelemben, választékos) Búcsúzik a nap: leáldozóban van.
Igekötős igék: elbúcsúzik.
búcsúzatlan.
