burnót
burnót főnév -ot, -ja (régies)
1. Szárított és finom porrá őrölt dohány; a XVIII–XIX. sz.-ban az orrba felszíva élvezték, s nagyokat tüsszentettek tőle; tubák. Burnótot szippant; burnóttal kínál. A rákvörös gróf burnóttal kínálta a férfiakat. (Tolnai Lajos) Egy kis burnótot szítt fel szelencéjéből. (Mikszáth Kálmán)
2. Ennek élvezete; burnótozás. Rászokott a burnótra. Homályos velejét burnóttal nem szokta tisztítani. (Eötvös József)
Szóösszetétel(ek): burnótbarna; burnótszín.
burnótos; burnótozik.
