csend
csend [ë] főnév -et [e v. ë] -je [e], csönd -et [e] v. (tájszó) -öt, -je
1. Az az állapot, amelyben semmiféle hang sem hallatszik. Feszült csend; ® halotti csend; halálos, néma csend; ® síri csend; temetői, ünnepi csend; az éjszaka csendjében; (választékos) ráborult az örök csend, v. az örök csend honába távozott: meghalt. Szóláshasonlat(ok): olyan csend van, hogy (még) a ® légy zúgását is meg lehet hallani. Csend fedi a mezőt S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt. (Berzsenyi Dániel) Mire az óra egyet üt: Üres a híd, – csend mindenütt. (Arany János) Az igazi csend délben van, úgy déli harangszó után … Amikor … izzik a nap, nem mozdul a levegő. (Nagy Lajos) || a. Vmely zajt megelőző v. követő viszonylag nesztelen, zajtalan állapot. Még csend volt, de messziről már villámlott; vihar előtti csend: (átvitt értelemben is) látszólagos nyugalom, mely a társadalmi viharokat, forradalmakat megelőzi. || b. Az az állapot, mely akkor következik be, amikor nem beszélünk, elhallgatunk; némaság, hallgatás. Csendben marad; megtöri a csendet. Dermesztő csend következett, senki sem mert szólni. Néma csendben ült mindenki. [A király] végre ily szavakkal törte meg a csendet … (Petőfi Sándor) Kínos csönd állott be, mely alatt csak a kések és villák csörgését … lehetett hallani. (Babits Mihály) || c. Hallgatással járó rend, fegyelem. Csend legyen! Csendre inti a zajongókat. Csendet kérek! Imre az asztalhoz lépett, megkoccantotta az előtte álló üvegpoharat, csöndet kért. (Kosztolányi Dezső) || d. (mondatszó-szerűen) Csend!: hallgass!, hallgasson!, hallgassatok!; (iskolai) senki ne beszéljen, mindenki figyeljen ide! Csend és figyelem! … Elhallgasson minden ember. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. Vkinek, vminek nesztelen, mozdulatlan állapota. Csendben figyelte a támadót. Csendben meghúzódott a háttérben. A legnagyobb csendben vártak a jelre. Síri csendben olvasta fel a polgármester az általános mozgósítás parancsát. (Kuncz Aladár)
3. (átvitt értelemben) Háborítatlan, nyugodt állapot; békesség, nyugalom. Jótékony, zavartalan csend. A lelke mélyén csend honolt. Ráborult a magány csendje. Szép csendben üldögélt. Éj van, csend és nyúgalomnak éje. (Petőfi Sándor) Az én lelkem Megölné a csend. (Ady Endre) Csend. | Kábult fülem hallani véli A zengő, örök napot odafent. (Tóth Árpád) || a. (átvitt értelemben, rosszalló) Néha erőszakkal előidézett tétlen, fásult, küzdelem nélküli állapot. Az abszolutizmus Magyarországára ránehezedett a csend. Most tél van és csend és hó és halál. (Vörösmarty Mihály) Csak ez a csend, e tespedt ájulat rossz Csendje ne volna! (Tóth Árpád)
Szóösszetétel(ek): 1. csendbontó; csendháborító; csendzavaró; 2. szélcsend.
