csont
csont főnév -ot, -ja
1. Az ember és a gerinces állatok testének belső szilárd vázát alkotó, főleg foszforos mészből és enyvből álló erős, kemény anyag, ill. a belső szilárd váznak ilyen anyagból álló darabja. ® Háromszögű csont; (átvitt értelemben, ritka, tréfás) csont van a hasában: a) nem szeret meghajolni, merev tartású; b) (népies) terhes; (túlzó) (csupa) csont és bőr vki v. csak a csontja meg a bőre van (már): betegesen lesoványodott ember v. állat; csont-bőr; eltörött vmelyik csontja; kiáll minden csontja: nagyon sovány; ropognak a csontjai; (valósággal) ® zörögnek a csontjai; (átvitt értelemben) (vki gonosz, rossz) a csontja velejéig: egészen, mindenestül, a lelke mélyéig; csontjához ® szárad a bőre; csontig lefogyott v. lesoványodott: nagyon l.; összetöröm a csontjaidat: <rendsz. fenyegetésként:> nagyon megverlek. Szóláshasonlat(ok): úgy megver (, eltángál, megrak) vkit, hogy minden csontja ropog (belé) v. csak úgy ropog (belé): nagyon megver vkit. A sár megóvja testük lágy kebellel, Csontjuk se tört, habár itt-ott sajog. (Arany László) Mint ropogó csontok a máglyán, | heverek forró ágyamon. (Babits Mihály) Régi temető, vagy ötven esztendő óta nem használják, szintje alatt régi csontok porladoznak. (Nagy Lajos) || a. A levágott és fogyasztásra előkészített állati húsban levő csont (1). Velős csont. Fél kg csontot vett levesnek. Lerágja a csontot. A csontot a kutyának adja. Talán mi se volnánk ébren, Hanem mert a torban, éhen, Rágódunk a csontokon. (Vajda János) Egyszerre megint ráugrott az előbbi témára, mint a kutya a csontra. (Mikszáth Kálmán)
2. Az állati testnek ilyen anyaga, melyből különféle használati tárgyakat készítenek. Csontból készült dísztárgy, fésű, késnyél. Az ősember csontból is készített magának szerszámokat. || a. jelzői használat(ban) Ebből készült <használati tárgy>. Csont karperec, nyomógomb. || b. (átvitt értelemben) Csonttá fagy vmi: úgy megfagy, hogy nagyon keménnyé válik. Reggelre csonttá fagyott minden sár. (Jókai Mór) Csonttá fagy testén a ruha. (Krúdy Gyula)
3. Vkinek a csontjai: vkinek a teste, ő maga. Öreg csontjainak pihenés kell. Alig bírja a csontjait. Én reám tevé le [= bízta] a | szegény paraszt elfáradt csontjait. (Katona József) Nem feledheté el soha … Mint nem hitt szemének egészen, csak félig; Csontjait hogyan megtapogatta végig. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) <Csak néhány állandósult szókapcsolatban> a jelzővel meghatározott jellegű személy. Gonosz csont: ravasz és rendsz. rosszindulatú ember; öreg, vén csont. Akárki Írta uram, de gonosz csontnak kell lenni ugyancsak. (Fazekas Mihály) Az volt a hír az Azov partján, Hogy Dál király vén csont és konok. (Ady Endre) Mindegy az már, öreg csontnak, Tavasz van-e, tél-e? (Tóth Árpád)
4. (rendsz. többes számban) (átvitt értelemben, választékos) Emberi holttest, vkinek v. vkiknek a földi maradványai. Mohács magyar vértől kövér, S csontból támadt halmain A halál dög-lehellete Jár a szelek szárnyain. (Kisfaludy Sándor) Ott szedjék össze elszórt csontjaimat,• Ha jön majd a nagy temetési nap. (Petőfi Sándor)
A 4. sz. jelentésben a Petőfi-idézetben „csontjaimat” helyett „csontomat” olvasandó.
5. (sport) Csont nélkül jut a kosárba (a labda): <kosárlabda-játékban> a kosár rendsz. fémből készült peremének érintése nélkül j. a kosárba.
Szóösszetétel(ek): 1. csontállomány; csontbél; csontdarab; csonterősítő; csontesztergályos; csontfal; csontficam; csontfűrész; csonthamu; csontkorong; csontlemez; csontmerev; csontnyúlvány; csontpor; csontrák; csontreszelő; csontszerszám; csontvágó; 2. állcsont; arccsont; bokacsont; combcsont; csípőcsont; ebcsont; ékcsont; elefántcsont; falcsont; farkcsont; fogcsont; forgócsont; halcsont; homlokcsont; járomcsont; keresztcsont; kézközépcsont; koponyacsont; könnycsont; kulcscsont; lábcsont; lábszárcsont; lapockacsont; medencecsont; mellcsont; oldalcsont; orrcsont; orsócsont; pofacsont; rosszcsont; sajkacsont; sarkcsont; sarokcsont; simítócsont; singcsont; sípcsont; sonkacsont; szárcsont; szegycsont; sziklacsont; térdcsont; ülőcsont; vállcsont; villacsont.
