csörgő
csörgő melléknév és főnév (hangutánzó)
I. melléknév (ritka) -bb
1. Olyan <állat v. eszköz>, amely természetes hangját hallatva éppen csörög (1, 2, 4). Csörgő bilincs, lánc, pénz. A ház közelében csörgő szarka. || a. (költői) Csörgedezve folydogáló <patak>. Kertem nárciszokkal Végigültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd. (Csokonai Vitéz Mihály) A folyó, azért hogy hallgatag, Mélyebb szokott lenni, mint a csörgő patak. (Arany János)
2. Olyan <személy>, aki vmivel csörög. A játékával csörgő gyermek.
3. Csörgéssel keltett, így keletkező <hang>. Csörgő hangot ad vmi.
II. főnév -t, -je [e]
1. Egy v. több, fémből készült kis gömb, amelyben apró golyócskák vannak, és ezek rázás közben a gömb falához ütődve csörögnek. Udvari bolond sapkájának csörgője. A lovak nyakán csörgő szólt. Cifrák s szépek a farsangi Szánkázó lovaknak csörgői s cafrangi. (Csokonai Vitéz Mihály) || a. Celluloidból v. más könnyű anyagból készült hasonló eszköz a csecsemő számára játékszerül. A gyermek nagy zajt csap a csörgővel. A sok porontynak … annyi cucli meg csörgő kellett, hogy abból nékem lett volna öt pár lakkcipőm. (Gelléri Andor Endre)
2. (népies) <Agyagkorsóban> apró golyócska, amely a korsó megrázásakor csörgő hangot ad. A fazekas sok csörgőt tett a korsóba.
csörgős.
