csupa
csupa melléknév és határozószó
I. melléknév
1. <Személyek, tárgyak, egyedileg vett dolgok neve előtt, annak jelölésére, hogy az állítást kivétel nélkül minden egyes személyre, tárgyra, dologra értjük, ill. – túlozva – úgy fejezzük ki magunkat, mintha mindegyikre kivétel nélkül érvényes lenne:> senki más, mint nagyon sok; semmi más, mint nagyon sok. Csupa gyerek töltötte meg a termet. Csupa okos ember szólt hozzá. Csupa seb az arca; csupa egyforintossal fizetett. Csupa finom ételeket ettek. Csupa hazugság, amit mondasz: minden szavad hazugság; nagyon sokat hazudsz. Csupa befőttes üveget fuvasson az őszre. (Mikszáth Kálmán) Csupa durvaság s butaság minden szavuk. (Gárdonyi Géza)
2. <Túlzásként, minősítés fokozására, főleg anyagnevek előtt> az utána következő főnévvel kifejezett dolgon kívül semmi más, mint a mondatban szereplő másik főnévvel kifejezett személyt v. dolgot különösen jellemző s nagy mennyiségű, nagyon sok; merő; tiszta. Csupa izom ez a gyerek: nagyon izmos ez a gy.; csupa sár a ruhád: nagyon sáros a r.; csupa virág a rét: nagyon sok virág van a réten; csupa víz ez a lány: nagyon átnedvesedett, megizzadt, nagyon megázott, bőrig ázott ez a l. Előre furakodott a többi közül egy magas, csupa csont alak. (Jókai Mór) S a törleszkedő, illatos fák Lágy lombja csupa villamosság. (Tóth Árpád) || a. <Tulajdonságot jelentő v. egyéb elvont főnév előtt:> semmi más, mint nagyfokú. Csupa gőg ez az ember: nagyon gőgös ez az e. Arca csupa mosoly lett egyszerre. (Mikszáth Kálmán) Csak a kezemet kell kinyújtanom és feleségül vehetek … egy szép … nőt, aki azonkívül … csupa jótulajdonság és nemesség. (Ambrus Zoltán) || b. <Állandósult kifejezésekben, fokozó értelemben:> Csupa élet: olyan <élénk, eleven>, amely az élettől duzzadó személyre jellemző. Csupa élet ez a gyerek: nagyon élénk, eleven (mozgású, eszű) ez a gy.; csupa fül vagyok: igen nagy figyelemmel hallgatom (, amit mondasz, amit mond). Sípos arca csupa élet volt míg beszélt. (Gárdonyi Géza)
3. <A kirekesztés mozzanatának kisebb-nagyobb fokú háttérbe szorulásával, a fokozás mozzanatának kiemelésével:> valóságos, igazi. Csupa szerencse, hogy így történt. Hát nem csupa szolgai állapot az, mikor … megköszönöd, hogy valaki még három obolt [= obulust] ád? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Ennyi futó magyart látni csupa csoda. (Jókai Mór)
II. határozószó
1. (határozó előtt) <Annak kifejezésére, hogy a szóban forgó körülményen kívül semmi más körülmény szerepére nem kell gondolni:> kizárólag, csak, csupán, egyedül. Csupa szeretetből, szívességből tette. Csupa szerelemből gavallérosan megöli magát. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Állítsa egy tömegbe [a sereget], hadd ijedjen agyon csupa látására az ellenség. (Jókai Mór)
2. (régies, ritka) <Számnév, mennyiséget jelentő egyéb szó, kifejezés előtt:> nem több, mint; csak, csupán. Mind leesének az áldozatok, csupa egy futa tőlünk. (Vörösmarty Mihály) Csupa egy szóért majd megrendüle széki [= királyi széke]. (Arany János)
3. (melléknév előtt) (irodalmi nyelvben, ritka) Egészen, teljesen. Nincs ki ne lássa, bár csupa vak, Hogy kocsis helye kocsin a bak. (Arany János)
