dúc
dúc főnév -ot, -a
1. (építészet) Vminek, rendsz. elmozdulással, ledőléssel fenyegető szerkezetnek, épületrésznek, megterhelt tárgynak alátámasztására v. megtámasztására, ill. helyén maradásának biztosítására haszn., többnyire függőleges v. ferde helyzetben alkalmazott vastag, erős gerenda v. ék. Merevítő dúc. Dúcokkal támasztották alá a földrengéstől megrepedezett falat, födémet. A harangláb két dúca közé volt kötélre akasztva egy nagy palatábla. (Jókai Mór) || b. (nyomdászat) <Szedőgépen> apró, sárgarézből való lemez, amelynek egyik végén a betű mélyített, negatív alakja van kiformálva, s amelynek segítségével a betűt öntik; matrica, anyaminta.
2. (műszaki nyelv, művészettörténet) Az a falemez, amelybe a fametszetet készítő a képet bemetszi, és amelyről a sokszorosítás történik. || a. (nyomdászat) <Ábrák, képek sokszorosításában> ólomból öntött vagy fénykép után rendsz. fémből készített minta, amelyről a sokszorosítás történik; klisé, lemez.
3. (biológia) <Emberi v. állati testben> az idegsejteknek és az idegrostoknak vmely élettani feladatot végző, meghatározott elrendezésű halmaza, csomója (ganglion).
4. <A méhészetben> egy tető alatt, egymás mellé helyezett kaptárok sora.
5. Galambdúc. A galambok a dúcban gyönyörűen megszaporodtak. (Tolnai Lajos) A toronyból úgy tolong a hang, | mint a ducból reggel a galamb. (Babits Mihály)
6. (tájszó) A kenyér csücske v. sülés közben kihasadt és kidudorodott része; gyürke.
Szóösszetétel(ek): 1. dúcfa; dúcgerenda; dúcidegrendszer; dúcidegsejt; dúcrendszer; dúcsejt; 2. anyadúc; galambdúc; idegdúc; nyomódúc; sürgönydúc.
dúcos.
