démon
démon főnév -t, -ok, -a (régies írva: daemon is)
1. (mitológia, vallásügy, választékos) <A babona s egyes vallások felfogása szerint> az emberben v. az ember körül élő gonosz, ördögi, ártó szellem. Betegségeket okozó démonok. Megszállta a démon. Szörnyü szemmel űl a Holló, alvó démonhoz hasonló. (Tóth Árpád–Poe-fordítás) || a. (mitológia) Élőlénynek képzelt, az ember sorsára ható v. hatni tudó természetfölötti szellem, istenség. || b. (irodalmi nyelvben) Bukott angyal, ördög.
2. (átvitt értelemben, választékos) Rendsz. az emberben élőnek képzelt szellem, szenvedély, amely vmire (rendsz. rosszra) inspirálja, ösztökéli az embert. A düh, a féltékenység, a káröröm, a rombolás démona. Feltámadt benne a csintalanság démona. Gyarló tudatlanság! zablátlan indúlat! | Két démon, mely minden szépet jót feldúlat. (Csokonai Vitéz Mihály) A düh démona erőt vett rajta, végignyargalt az erein és kivillogott a szemeiből. (Mikszáth Kálmán) A rontás démona motoszkált az idegeiben. (Móricz Zsigmond)
3. (átvitt értelemben, bizalmas, rendsz. rosszalló) Érzékien csábító külsejű, férfiakra ellenállhatatlan erővel ható és olykor romlásukat okozó nő. Egy démon karmai közé került, és teljesen elzüllött. Démont játszott amerikai filmekben. Micsoda macska, micsoda démon … A szeretőm. (Kosztolányi Dezső)
démonkodik; démonság.
