-e
-e [ë] határozószó (simuló kérdőszócska), (tájszó) -é, -i
<Eldöntendő kérdésben, rendsz. annak kifejezője, hogy a mondat tartalmát egészében kérdésesnek, kétesnek tartjuk, a vajon, vaj kérdőszóval együtt v. önállóan.>
1. <Egyszerű kérdésben annak jelölésére, hogy a kérdésre igenlő v. tagadó feleletet várunk; rendsz. az állítmányhoz simul.> Látsz-e (ott) valakit? A család egészséges-e? Áll-e még az ősz Peterdi háza? | Él-e még a régi harc fia? (Vörösmarty Mihály) Nem igértem-e új szalagot a hajadba? (Jósika Miklós) Nos vitézek, hát e szennyel Mi legyünk-e az adósok? (Arany János) Hát kenyeret sütni tudsz-e? (Jókai Mór) Nincsen-e mindenben tudatos cél? (Mikszáth Kálmán) Itthon-i a gazda? (Móricz Zsigmond) Nem társaim tettek-e öntudatossá? (József Attila) –11 <Igekötős ige után, az igei rész után.> Eljöttök-e hozzánk? Azért kezdtem-é el [a vár ostromát], hogy végre ne hajtsam? (Arany János) Hát a királynénak elpanaszolnád-e [bajodat]? (Arany János) –12 <Segédigével szerkesztett állítmány esetén rendsz. a segédigéhez simul.> Meg fogod-e találni az illetőt? Szóltál volna-e neki? Te megtetted volna-e azt? –13 <Rövidebb alakban megismételt s rendsz. értelmileg színezett kérdésben v. visszakérdezésben a megismételt igekötő, tagadószó, alany, tárgy v. határozó után.> [Eljössz-e velünk?] – El-e? de mennyire! [Nem ismered?] – Nem-e? majd meglátod! Öntudatos munkásról szólsz s az csak te magad vagy! | Én magam-é? (József Attila) –14 (táj, a köznyelvben helyt) <Teljes mondatban tárgy, határozó, tagadószó v. igekötő után.> Szót-e fogad? El-e jössz? Kérdezte, hogy nem-e beteg az anyám. Ki vagyok én? nem-e mamád. (Kovács P.) || a. <Olyan kérdésben, amelyre nem várunk feleletet, mert a felelet magától értetődő.> Nem figyelmeztettelek-e előre, hogy … Nem látjuk-e valamennyien, hogy … Áruló madár [= postagalamb], hol vagyon te hűséged? | Fogsz-é röpülhetni? (Zrínyi Miklós) Nem prédikálják-e minden templomban: Fegyvert ne fogj! S ez [= a sok katona] mind fegyvert fogott, és fegyver által halt meg. (Gárdonyi Géza) Él még, első társaim, … mint bennem, éled-e | bennetek is az akol melege, | az emléké, összebúvásoké …? (Szabó Lőrinc) –a1 (tájszó) <Teljes mondatban tárgy, határozó, tagadószó v. igekötő után.> Ah, bánom, ennyi jót hogy űvélek [= a magyarokkal] töttem, Nem-é viperákat keblemben neveltem? (Zrínyi Miklós)
2. <Vagylagos kérdésben, rendsz. csak az első állítmány után kitéve, annak jelölésére, hogy vagy az első v. a második kérdésre igenlő feleletet várunk.> Kik e s ama jegyben születnek, Sírnak-e többször, vagy nevetnek? (Arany János) Azt se tudom, hegy-e az ott vagy az ég. (Arany János) –21 <Mindkét kérdésben kitéve.> Nem tudja, hogy menjen-e, maradjon-e. –22 (ritka) <Csak a második kérdésben kitéve.> Burgond nemes királya, Mondjam tovább, ne-e? (Szász K.) –23 (ritka) <Rövidített feleletben az első jelző után, ha a második kérdésben jelzős szerkezet v. jelzős összetétel szerepel.> Miként juthat ezen csodálatos tudomáshoz, ördögnek-e, vagy angyalnak segedelme által? (Bajza József) Hol ébrednek föl majd a nemzetek, Ezen-e vagy a másvilágon? (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): ugye.
