ebéd
ebéd [e] főnév -et, -je [ë, e]
1. Déli étkezés, ill. ennek ideje. Korai ebéd; ebéd előtt van (vki): még nem ebédelt; ebéd után; ebédkor; ebéden lát (vendégül) vkit; ebédre hív, maraszt vkit; mi van ebédre?; ahol az ebéd, ott a vacsora: a) <vendégmarasztalásként:> aki itt ebédelt, maradjon itt késő estig; b) <szemrehányásként:> ha ebédre nem jött haza, vacsorára se jöjjön. Az ebédnél találkoztak. Babot főz ebédre. Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem. (Petőfi Sándor) Oszlik a társaság, Az ebédnek vége. (Lévay József) Bezárkózott a szobájába …, s Dömét csak az ebédnél látta. (Babits Mihály) || a. Ebéddel egybekötött (ünnepélyes) összejövetel, vendégül látás. Megjelent, részt vett az ebéden. Ebédet ad v. rendez vki tiszteletére. Harangoznak délre, Udvari ebédre; Akkor mene Felícián | A király elébe. (Arany János)
2. Ebédre készített étel(ek). Bőséges ebéd; ízletes ebéd; ebédre (van vmi v. eszik vmit): ebédként; ® behányja magába az ebédet; behozzák az ebédet; ebédet főz; elkölti az ebédet; ebédet visz az aratóknak. Az ebéd pazar, a vendégkoszorú a nagyúriságig előkelő. (Ambrus Zoltán) Hideg fazékban készül az ebéd: | a csarnok nyirkos kövéről szedett | kis káposztalevél és hulladék. (József Attila) || a. Az ebéd étrendje. Vasárnapi ebéd.
3. (ritka, költői) Étkezés, lakmározás, falatozás. Most ebédre, hollók, varjak Seregestül, aki van! (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. ebédakció; ebédfőzés; ebédtájban; ebédtárs; ebédvivő; 2. délebéd; díszebéd; estebéd; típusebéd.
