éber
éber [ë v. e] melléknév ® ébren [e] v. éberen [ë-e], -ebb [e]
1. Olyan <élőlény>, amely az alvásra szánt időben – rendsz. éjszaka – nem alszik, v. ha alszik, kis külső hatásra is könnyen fölébred. Éber alvó. (ritka) Éberen: ébren. Van egy éber kutyánk. A hideg, a téli éjben … Mi vagyunk még éberen. (Vajda János) Százegy éjnek | Virrasztója, éber Lélek … (Ady Endre) || a. Ilyen személyre v. állatra jellemző <alvás, álom>. Éber álmaiban azon vette magát észre, hogy képzeletében a fiatal ember alakja csodálatosan összefolyik … Agenor alakjával. (Herczeg Ferenc)
2. (átvitt értelemben) Határozott céllal, lankadás nélkül figyelő <személy>. Éber éjjeliőr, katona. || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre jellemző, rá valló <magatartás, képesség, cselekvés>. Éber figyelés, őrködés. Így múlik el a mi életünk. | Szakadatlan munkában, éber figyelemben. (Kosztolányi Dezső) Már ébredez, álmos, szelíd szemén | az éber értelem villan megint. (Radnóti Miklós) || b. (átvitt értelemben, 1945 után, politika) Olyan <személy>, aki az ellenség (3) tevékenységére azonnal felfigyel, kémkedését, kártevését, illetőleg ilyen szándékát megakadályozza. Éberen: ilyen személyre jellemző módon, kellő (politikai) éberséggel (2b). Éberen őrködik a párt tisztasága fölött. Az üzem vezetősége nem volt eléggé éber.
3. (költői, ritka) Eleven, élénk. Főleg a vendéglő körül éber az élet. (Arany János)
