ébresztő
ébresztő [e] melléknév és főnév
I. melléknév Olyan, aki, ami ébreszt (1–2), kelt vkit, vmit. Ébresztő csengetés; a szállodai vendégeket ébresztő portás; gyanút ébresztő viselkedés. Te szép, te kedves kis madár! … Mivel, mivel köszönjem én neked Elmémet ébresztő … éneked? (Bacsányi János)
II. főnév -t, -je [e]
1. Emberek nagyobb csoportjának, kül. katonáknak trombitával, ritkábban dobbal, esetleg csengetéssel adott jel, amely reggel felkelésre szólítja fel őket. Zenés ébresztő: utcákon felvonuló zenekar reggeli zenéje, rendsz. vmely nemzeti ünnepen; ébresztőt fúj. Hajnalban … verik szépen utca hosszant az ébresztőt. (Vajda János) A tűzoltóbanda … május elsején az ébresztőt játszotta. (Kosztolányi Dezső) || a. Ennek időpontja. Ébresztő után.
2. <Felszólításképpen v. vezényszóként:> keljetek fel! Hé, emberek, ébresztő!
Szóösszetétel(ek): 1. ébresztőfúvás; 2. gondolatébresztő.
