elátkoz
elátkoz [l-á] tárgyas ige
1. <Népmesében> varázsigékkel, átokkal megront vkit, vmit. A gonosz mostoha elátkozta Rózsát, hogy feledkezzék el a szeretőjéről. || a. Elátkoz vkit, vmit: egy alkalommal hangos szóval és nagy indulattal vmi rosszat kíván vkinek, vminek; átkot mond rá. Akire megharagszik, azt elátkozza. Elátkozta a szomszédját, hogy folyjon ki a szeme. [A pusztai fűz.] Jő az alélt vándor s pihenő helyet kér, Nem talál, tovább megy és engem elátkoz: „Soha ki ne zöldülj, soha ne virágozz!” (Arany János)
2. <Személyt, dolgot> szidalmazva, a maga bajáért, nyomorúságáért okolva gonosznak, vészt hozónak, átkosnak nyilvánít, megtagadja vele a közösséget; megátkoz. Elátkozta még azt a napot is, amikor született. Száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, | Mégis győztes, mégis új és magyar. (Ady Endre) Megtanultam … elátkozni az én léha, céltalan eddigi életemet, … amiért most egy tehetetlen senki vagyok. (Kaffka Margit)
elátkozás; elátkozó; elátkozott.
