élés
élés főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
1. (ritka) Az él [1] (8) igével kifejezett folyamat, állapot; vhol való lakás, huzamos v. állandó tartózkodás, élet. Falun, külföldön való élés. || a. (ritka) Létfenntartás, megélhetés; élet. A városban élés költségesebb. Becsületére vált a táblabírói világnak, hogy a hivatalból élést szégyennek tartá. (Vas Gereben)
2. Az él [1] (6a) vmivel szókapcsolattal kifejezett cselekvés, magatartás, szokás; ételnek, italnak, élvezeti cikknek huzamosabb ideig tartó v. állandó fogyasztása, használata. Dohánnyal, hússal, szesszel élés. || a. (Módhatározóval) (ritka) Élelemmel v. az élet egyéb javaival való ellátottság, életmód. Jól, nagy lábon, szűkösen élés. || b. (népies, régies) Vkivel való élés: rendsz. más nemű személlyel, kül. nővel való huzamosabb együttlakás, együttélés v. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) nemi érintkezés. Egy özvegyasszonnyal való élés. Az asszonyimnak egyikét ajánltam | volt a megengedett élésre. (Katona József)
3. (népies, régies) Élelem, eledel, eleség. Murányt Veselényi két éjen, két napon | Megrakta Fülekről éléssel gazdagon. (Arany János) Egy nap a budai pasának szottyant kedve egy kis élésre vagy pénzre. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka, népies) Gabona, vetés; élet. Eső nem esik, minden élés kiaszott. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): együttélés; különélés.
