elkékül
elkékül tárgyatlan ige
<Személy, ajak, arc, kéz a hidegtől, fuldoklástól, felindultságtól> nagyon kék (3) lesz. Ajka elkékült a hidegtől. Rontó elkékült haragjában. (Vörösmarty Mihály) A kis Gyuri megbetegedett …, elkékült, görcsei voltak, a hideg rázta. (Mikszáth Kálmán)
elkékülés; elkékülő; elkékült.
