ellenkező
ellenkező [e-e-ë] melléknév és főnév
I. melléknév -leg v. -en [e, e]
1. Olyan <személy>, aki ellenkezik (1) vkivel. Az apjával ellenkező gyermek. De, kegyelmes uram, szólt ellenkezőleg a vén vadász, … én ismerem azt az utat. (Jókai Mór)
2. Olyan, ami vmivel ellentétes jellegű, értelmű, tartalmú, természetű. Éppen ellenkező irányba(n) megy; ellenkező természetű; ellenkező nézeten, véleményen van; (hivatalos is) ellenkező esetben: a) vmely határozott rendelkezés elmulasztása esetén; b) ha nem így történnék; ellenkező előjellel ¬. Éppen ellenkezőleg áll a dolog! Helyeselte néhány, az idősse. | Nem is ellenezné, mondja Lajos, ő se, | Hanem ellenkező okai is vannak. (Arany János) Az az érzése, hogy minden lépéssel éppen ellenkező irányba megy, mint ahova készül. (Móricz Zsigmond)
3. Olyan, ami vminek ellentmond, vmivel ellentétben áll, vmivel össze nem egyeztethető. A józan ésszel ellenkező terv; két ellenkező vérmérséklet; homlokegyenest ellenkező; minden ellenkező híreszteléssel szemben. Pajtása szokatlan vidám volt, … az asszony ellenkezőleg mogorva volt. (Vas Gereben) Hiszen ha két ellenkező pólus volna kedélyünk és állapotunk, úgy tán hathatna egymásra! (Tompa Mihály)
4. Vmitől különböző, vmivel nem egyező; két ellentétes lehetőség esetén a másik. Ellenkező eset. Szokása ellenkező képeket fintorítani, mint amik rendén vannak. (Jókai Mór) || a. A szemközti, a túlsó. Az ellenkező oldal; az ellenkező parton. E folyón az ifjak ellenkező partra Váltanak egymástól. (Arany János) [A lovag] elkezdett trappolni az udvar ellenkező oldala felé. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -je [e] Az, ami vminek a teljes ellentéte v. fordítottja; ami vminek teljesen ellentmond. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Meggyőződtem az ellenkezőjéről. Ezzel éppen az ellenkezőjét éri el. Az ellenkezőjét nekem se hinnék el. (Jókai Mór) A magára építő polgár világszemléletét bírta … Éppen az ellenkezője volt az édesanyám szemléletének. (Móricz Zsigmond)
