ellentét
ellentét főnév -et, -e [ë, e]
1. Két, egymástól homlokegyenest eltérő jellegű, egymással ellenkező tartalmú dolog, állapot, állítás, minőség viszonya, ill. az ilyen viszonyban állók egyike. Áthidalhatatlan, határozott, kiáltó, kirívó, mélyreható ellentét; ® szöges ellentét; ellentétben áll v. van vele; a múlttal ellentétben; kiélezi az ellentéteket; elsimítják az ellentéteket. Az ellentétek vonzzák egymást: (átvitt értelemben is) ellentétes alkatú, természetű személyek gyak. kedvelik egymást. A hidegnek a meleg, a jónak a rossz, a pozitívnak a negatív az ellentéte, és viszont. Világos gesztenye fürteit fehér hálósapka takarta, mely … csaknem vörös arcszínével éles ellentétben állott. (Kemény Zsigmond) Már ezt [az évet] leőrtük úgy ahogy, Ami kevés még hátra van, – Habár csak ellentétül is – Virasszunk dal között, vigan. (Arany János) Nincs nagyobb ellentét, mint Petőfi és Komjáthy lírája. (Babits Mihály) || a. Két egymással ellenkező tulajdonságú, egyéniségű személy közül az egyik. Ellentéte a feleségének. A két testvér két ellentét. || b. (irodalomtudomány) Gondolatok, képek, szóalakzatok egymást kölcsönösen megvilágító szembenállása; antitézis. (Pl. Ifjú vér, öreg bor fickándott erökben.) Költői ellentét.
2. Szemben álló felek egymással ellenséges viszonya; oppozíció. Mélyülnek az ellentétek. A szülők közti ellentétet a gyermek szenvedi meg. Mért van szakadatlan idegesség és kiegyenlíthetetlen ellentét a szülők közt? … Az ember a szüleinél érti meg legkevésbé az ellentéteket. (Móricz Zsigmond)
3. (ritka, filozófia) Ellentétel (1).
4. (ritka) Ellentmondás (4).
Szóösszetétel(ek): érdekellentét; osztályellentét.
ellentéti.
