ellenzék
ellenzék [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (politika, 1945 előtt) <Polgári demokratikus államban> az(ok) a politikai párt(ok együttvéve), amely(ek) nincs(enek) kormányon v. nem vesz(nek) részt a kormány alakításában; a kormánypárt programjától eltérő v. ezzel ellentétes programot hirdető párt v. ilyen pártoknak, esetleg párton kívüli képviselőknek összessége. Baloldali, jobboldali ellenzék; az ellenzék szónoka, vezére; az ellenzék padsoraiban; ellenzékbe megy: szembefordul a kormány politikájával; az ellenzékhez csatlakozik. Az ellenzék élesen bírálta a kormány legutóbbi intézkedéseit. Az ellenzéken felcsillognak a szemek. Elfogadja-e a Ház a harmadszor felolvasott javaslatot? (Mikszáth Kálmán) Akkora többség állt fel az államosítás mellett, hogy az ellenzék még ellenpróbát se kért. (Móra Ferenc) || a. (történettudomány) <Hazánkban 1848 előtt> az osztrák császári kormányzattal szemben a reformokért, a haladásért síkra szálló országgyűlési követek összessége. Kölcsey Ferenc volt az ellenzék egyik legkiválóbb szónoka.
2. (átvitt értelemben) Olyan személy, csoport, aki, amely a hivatalos v. általános felfogással ellentétes véleményt vall, bírálja v. támadja azt, aki, ami uralmon van. Irodalmi ellenzékbe megy. Minden kérdésben az ellenzékhez csatlakozik. Sohasem volt ellenzék, mindig a hatalmasokkal tartott. Ő szervezte meg a testületben az ellenzéket. Szerzőnk … azon van, hogy ellenzéket … képezzen ez időszak túlnyomó iránya ellen. (Arany János)
