elménckedik
elménckedik [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jék (-jen) [e, ë, ë] (régies, választékos, rosszalló)
Igénytelen, sületlen élceket farag, minduntalan s erőltetve elméskedik, szellemeskedik. Ízetlenül elménckedik. Nem állja meg, hogy ne elménckedjék. Tengerparton állani, s a vésszel küzdőkre elménckedni, ez olyvalami, mire méltán ráillik a gúny: „országomat egy viccért”. (Arany János) Elménckedett nagy ész nélkül. (Jókai Mór)
elménckedés; elménckedő.
