elmenet
elmenet [e-ë-e] határozószó és főnév
I. határozószó (csak múltra v. jövőre vonatk.) Miközben a beszélő v. a szóban forgó személy v. ritk. tárgy az ismert, említett helyről elmegy; azalatt, míg elmegy. Elmenet majd benézek a szomszédhoz. Hatkor indultak, elmenet még visszaszóltak az ajtóból. Borcsa. (Elmenet, magában.) Azt mondta …, hogy ne eresszem be. (Csiky Gergely)
II. főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Elmenés, eltávozás, elmenetel; elvonulás. Leány, igen hamar felejted el, Mit elmenetkor szólt a remete. (Vörösmarty Mihály) Követet Lajoshoz küld hát izenettel | Hogy megadja várát, szabad elmenettel. (Arany János)
