elül [1]
elül [1] [l-ü] ige
I. Helyet foglal vhol.
1. tárgyatlan Elül vhonnan: ülőhelyét elhagyja, és máshova, rendsz. távolabbi helyre ül. Elült az asztalunktól. Ülj el innen!
2. tárgyatlan (rendsz. időtartamot kifejező határozóval) <Bizonyos hosszabb ideig> nyugodtan, gyak. tétlenül ül. Sokáig elült a napon. Órákig elültek a folyó partján. A tölgyek alatt Még most is elűlök. (Arany János) Nem volt beszédes. Egész nap s egész éccaka el tudott ülni, egy szó nélkül. (Móricz Zsigmond) || a. tárgyatlan (népies) Elül vhol: vmely hellyel szerényen beérve nyugodtan ül. Maradj! podgyászaim felett Elülhetsz a szekéren. (Vörösmarty Mihály) Nem kívánja, hogy trónodra ültesd, elül ő annak zsámolyán is. (Jókai Mór)
3. tárgyas (ritka) elül vmit: úgy ül, telepszik vhova, hogy a közlekedést ott elzárja. elülték a bejáratot.
4. tárgyas (régies) Ellep. Onnan mink látunk; de azok nem látnak, előttünk Sűrű fák lévén iszolaggal [= iszalaggal] elülve setéten. (Vörösmarty Mihály) Arcát szederjes foltok ülték el. (Jókai Mór) || a. tárgyas (átvitt értelemben, ritka) <Érzés> ránehezedve teljesen elfoglal vmit, vkit. Szokatlan érzések ülték el szívét. (Jókai Mór)
II. tárgyatlan Pihenőre tér; elnyugszik.
1. <Szárnyas> nyugovó helyére tér; lepihen. Elülnek a tyúkok. Madarak az erdőn … elülnek a napfogyatkozás alatt, azt gondolva, hogy itt az éj. (Jókai Mór) Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, | hallgat az esteli táj. (Babits Mihály) || a. (ritka) <Más állat> nem háborgatja többé az embert; megnyugszik, lecsillapodik. Tegyünk úgy avval a falusi emberrel, mint a kis kutyával, … ha … fogat vicsorít, húzzunk végig a horpaszán egy doronggal, majd el-ül. (Arany János) || b. (ritka, régies) <Személy, ill. vágy, szenvedély> megnyugszik, elcsendesedik. A hún elült: hajója nincs. (Arany János) Az okoskodó emberek végképpen elültek, vagy átcsaptak a győzedelmes párthoz. (Jókai Mór) Föl-földobott kő, … Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek. (Ady Endre)
2. (átvitt értelemben) <Szél, hullám> lecsendesedik. Elül a vihar. A vész tova búsan egy ormon elűlt. (Vörösmarty Mihály) A … tenger hullámai lassú himbáló rengéssel elültek. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) <Zaj, izgalom> lecsillapodik. Várt, amíg elül a taps. A nyugtalanság még nem ült el. A lárma … egyszerre elült, mert bejött az, akiről beszéltek. (Kosztolányi Dezső) Rózsa Sándort … elszalasztani sem akarta … Mert ha elül ez a mai háborúság, akkor igen jó hasznát lehetne venni. (Móricz Zsigmond)
3. (tájszó, régies) Elmerül. Átkozott hajón evez szerencsém | s elül, ha hogy reája nem vigyázok. (Katona József) Széles a viz, mély a folyó: Nincs rajta hid, nincsen hajó. | S hid volna bár: lendülne az, Hajó volna, elülne az. (Arany János)
4. (költői) Letűnik. Századok ültenek el. (Vörösmarty Mihály) Tudom, szeretitek látni a kék eget, A napot, hogy űl el tekenője megett. (Arany János)
elülés; elülő; elült.
