élv
élv főnév -et, -e [e, e] (irodalmi nyelvben, elavult)
1. Testi v. szellemi élvezet, öröm. A tárgy kellemetessége közönyös: maga a beszélgetés az, ami élvet ad. (Eötvös József) Hallik toborzó, tus, nagy áldomás: Menjünk be, itt szokatlan élv kinál. (Arany János) Uralmat kérsz, élvet kérsz és tudást. (Madách Imre) || a. (ritka) Az élvezet hajhászása, túlzásba vitt élvezet. Apját a bánat, őt az élv ölte meg. (Jókai Mór)
2. (ritka) Olyan étel v. ital, amelyet élvezet fogyasztani. Étvágya kerekednék a nyalánk élvek után … (Vas Gereben)
