elválik
elválik tárgyatlan ige, (tájszó) elvál
1. Két v. több részre válik, kettéválik, szétválik. Elválnak ® útjaik; elválik a repedt tányér. A porcelánfigura a ragasztás helyén megint elvált. Jó darabig megyen így a két had … Elválik végtére külön pályára szakadván Mindenik. (Vörösmarty Mihály) Ugyancsak szelné [a cipót]: De nem hogy a cipó válna el derékon Hanem a kés tört el, pedig nem volt vékony. (Arany János) || a. Választóvonal, választék van benne v. közte. A haja oldalt válik el. || b. <Szó> írásban vhol, vmelyik részén elválasztható. Az összetett szavak alkotóelemeik szerint válnak el. || c. <Igekötő> a vele összetételt alkotó szótól különváltan jelentkezik. Az igekötő elválik az igétől. Némely esetben az igekötő nem válhat el igéjétől.
2. Elválik (vmitől): többé nem érintkezik vmivel; vmitől különálló darabra, részre, tömegre v. csoportra szakad; elkülönül tőle. Elvált a kenyér a héjától. Elvált a cipőm sarka. A vízben elválik a rizs a szeméttől. Majd elválik a korpa a liszttől. Kaptunk … jó „írót”. Így híják a magyarok … azt a jó savanyú italt, mely a vajtól a köpülés után elválik. (Jókai Mór) || a. Könnyen el lehet választani; könnyen leválik. A besztercei szilva elválik a magjától. A tojás sárgája elválik a fehérjétől. A doboz egyik lapja elválik. || b. Elválik vmi (vmitől): <alkatrész> (vmivel való) korábbi összetartozását elveszti. A fékpofák elváltak.
3. Elválik (vkitől, egymástól): <két v. több személy hosszabb v. rövidebb együttlét után> – rendsz. elbúcsúzva, elköszönve – eltávozik vkitől, ill. egymástól. Egész nap együtt voltak, csak késő este váltak el. A kapu előtt elváltunk egymástól. Épen akkor vált el tőlem, Vígan álmodott felőlem. (Csokonai Vitéz Mihály) Most ti váljatok el tőlem hírül adni, Hogy nem fog sokáig Toldi elmaradni. (Arany János) Elváltak a legnagyobb barátságban. (Jókai Mór) Halkan elvál öt barát. (Babits Mihály) || a. Elválik vkitől: <hosszabb együttlét után> végleg v. hosszú időre elszakad tőle. Sirass édesanyám, míg előtted járok, Mer aztán sírathatsz, ha tőled elválok. (népköltés) || b. Elválik vmitől: otthagy vmit, elszakad vmitől. Nem tud elválni az otthonától, a régi környezettől, a szülői háztól. Nem akar elválni a könyvektől.
4. (Vkitől) elválik: (vkivel kötött) házasságát felbontja. A házasfelek elváltak. Elvált a feleségétől. Elválnak ® ágytól és asztaltól. Törvényesen elválok nőmtől, aztán elveheted te. (Csiky Gergely) Váljon el, hiszen arravaló a válótörvény. (Gárdonyi Géza) Elvenne feleségül, ha nem lenne beteg a felesége, de nincs lelke hozzá, hogy elváljon. (Móricz Zsigmond)
5. Észrevehetően elkülönül; szemlátomást különbözik. Elválik a sárga a barnától. Élesen elválik a háttértől. A nagy kőrisfák árnyéka élesen válik el a fényes laptól [= a tó sima tükrétől]. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Vmitől különbözővé válik, tőle elütő módon fejlődik tovább. A régi ellenzéki pártok egyre élesebben váltak el.
6. (átvitt értelemben) Külön-külön van v. mutatkozik, látszik; megkülönböztethető. Elválik vmitől: bizonyos mértékig független vmitől; különáll tőle. Verseiben a forma elválik a tartalomtól. Ebben a regényben a valóság és a költészet nem válik el. A rokon fogalmak nem válnak el élesen egymástól.
7. (csak egyes szám 3. személyben) (átvitt értelemben) <Vitatott állítás, kétséges kijelentés, feltett kérdés> határozott megoldáshoz jut; kiderül, kitudódik. Majd elválik, kinek volt igaza. Majd elválik, hogy ki a legény a csárdában. A végén majd elválik! Mindhárman egyet szeretünk. – S mi több, egyik sem reménylhet. – Oh az még ezután válik el. (Vörösmarty Mihály) Hogy bemehetek-e vagy nem, majd elválik. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, régies) <Sors, harc, bizonytalan kimenetelű esemény> vmilyen irányban megoldódik; eldől. Már elvált, hogy ki lesz a győztes. Váljék el sorsom előtted; Vagy győzök vagy sem. (Vörösmarty Mihály) Tedd le! | Kést, pipát és erszényt, oda ni, a gyepre. | Víjunk! … hogy kié lesz majd utóbb elválik. (Arany János)
Szólás(ok): ld. szar, zsák.
elváló.
