elvár
elvár ige
1. tárgyas Vmit elvár vkitől: vkinek a részéről úgy számít vmire, mint természetes, magától értődő dologra. Elvárja az ajándékot tőle. Elvárjuk tőle, hogy szépen fog szerepelni. Mely testületek azok, amelyek ilyen összegecskéket okvetlenül elvárnak …? (Tolnai Lajos) Pista, mikor megházasodtam … tökéletesen úgy viselte magát, ahogy … ezt el lehetett várni. (Móricz Zsigmond) || a. tárgyas Szinte megkövetel vmit, feltétlenül számít rá. A nép elvárja, hogy vezetői beszámoljanak munkájukról. Minden dolgozótól elvárjuk a becsületes munkát. Elvárom, hogy rendesen viselkedj. Csak nem gondolja felőlem, hogy … megvártam, – elvártam – hogy ő köszönjön nekem először? (Kosztolányi Dezső) Édesanyám elvárta, hogy a … rokonok ugyanolyanok legyenek vele szemben, mint mikor Csécsén meglátogatták őt. (Móricz Zsigmond)
2. Vkit elvár: vkinek látogatását várja, és arra bizton számít. Holnapra okvetlenül elvárunk. Hozzon isten egykor fel Budába, | Ősz apáddal a vadász elvár. (Vörösmarty Mihály)
3. tárgyas (régies) Türelmesen, nyugodtan megvár. Én a zajba nem vegyűlök, Elvárom végét. (Vörösmarty Mihály) Itt most nincs idő panaszra menni a bíróhoz, a törvényszékhez s elvárni a súlyos ítéletet, hanem itt tenni kell rögtön. (Jókai Mór)
4. tárgyatlan <Bizonyos hosszabb ideig> nyugodtan vár (1). Elvárok én akármeddig. Elvár órákig, míg rá kerül a sor. Elvár addig, míg leszáll az est. (Jókai Mór)
elvárás; elvárható; elvárt.
