elvénül
elvénül tárgyatlan ige
1. (régies, gyakr. rosszalló) <Ember, állat> lassú öregedés közben egészen vénné válik, megvénül, elöregedik. Elvénült a házőrző kutyánk. Elvénült anélkül, hogy az élet sötét oldalaival megismerkedett volna. (Eötvös József) Elvénül abban a faluban, s elvész az élete. (Gárdonyi Géza)
2. (népies, mezőgazdaság) <Takarmány, a hosszú lábon maradás miatt> frissességét, puhaságát, tápértékét elvesztve fássá válik.
elvénülés; elvénülő; elvénült.
