emelt
emelt [e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Általában olyan, amit emeltek (I. 1–3, 5, 7, II. 1–2, 5, III. 1, 2a) v. felemeltek vhova, vmire, vmivé. Magasra emelt zászló; esküre emelt kéz; vezérségre emelt férfiú; hatványra emelt mennyiség; a tegnap emelt falak; a hősök emlékére emelt mű. Az ellene emelt vád alaptalannak bizonyult. || a. Emelt fővel v. fejjel: öntudatosan, büszkén, szégyenkezés nélkül. Vérző kebellel, de emelt fővel tért vissza az emberek közé; hisz lelkét híven teljesített kötelességének érzete tartá fenn. (Eötvös József) A rablás, gyilkolás Emelt fővel jár a békés lakok közt. (Madách Imre) || b. (átvitt értelemben) Emelt hangon: az illetőnek a beszédére általában jellemző hangnál erősebb, magasabb, bátrabb h.-on. Jöjjenek kegyelmetek közelebb – mondá a várúr emelt, méltóságteljes hangon. (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) A talaj szintjénél – néha természetes, rendsz. mesterséges okok miatt – magasabban fekvő <hely>; emelkedett. Emelt tér. Aurelián egy emeltebb dombtetőre állt föl. (Jókai Mór)
