emleget
emleget [e-ë-e] tárgyas ige -tem, -ett [e, ë], ..essen [e-ë]
1. <Személyt, (átélt) eseményt> gyakran szóba hoz, beszédében sűrűn említ, ill. <több személy> társalgás során megemlít, beszél róla. (bizalmas) Emlegetik: <tréfásan akkor mondják, ha vki csuklik.> Nem csuklottál? Sokat emlegettünk tegnap. Mindig meghalt gyermekét emlegeti. Nevét hálával emlegetik. Emlegette, hogy tíz évvel ezelőtt mi történt vele. Sokszor emlegettük tanítónkat. Éppen emlegettünk, amikor kopogtattál. Őt emlegetik az osztályvezető utódjául. Szerettemmel szeretek én … Erről-arról beszélgetni, Múlt időket emlegetni. (Kisfaludy Sándor) Csapatonkint hazafelé térnek, Emlegetve dolgát az elhunyt vitéznek. (Arany János) Nemzedék-társaim, | … csak magamat siratom bennetek, | magamat mentem, ha emlékeket, | ha közös időket emlegetek. (Szabó Lőrinc) || a. <Állapotot, helyzetet, eredményt, személyt> dicsekvésként, panaszként, kifogásként, érvként gyakran említ. Mindig sikereit, szegénységét emlegeti. Előkelő barátjait emlegette. (Hunyady Sándor)
2. Szóbeszéd tárgyává tesz; híresztel. Már gyilkosságot kezdtek emlegetni. Hosszú évsor [= sor év] nyomja vállát, Száz esztendőt emlegetnek. (Arany János)
3. (bizalmas) Káromol, szid vkit, vmit. Mindjárt az apja teremtését emlegeti. Míg éhesen várták a hús sültét, keserűen emlegették a magas hatalmakat. (Móricz Zsigmond)
Szólás(ok): ld. akasztott, farkas, veréb.
Igekötős igék: elemleget; felemleget; megemleget.
emlegetés; emlegetett; emlegető.
