érces
érces [ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (ritka, régies) Fémet, fémek vegyületeit, sóit tartalmazó <anyag>. Érces ásvány. Az érces víznek nincsenek férgei, halai. (Jókai Mór) || a. (ritka, régies) Olyan <tárgy>, amely ércből (2–3), fémből van, készült. Már emelé szörnyű hatalommal az érces Dárda nyelét. (Vörösmarty Mihály) || b. Érchez hasonló, ércre emlékeztető <tulajdonsága vminek>; fémes. Érces csengés, fény. Sűrű fekete haja valami érces fénnyel bír. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Tisztán csengő, erőteljes zengésű, telt, erős <emberi hang>. Érces baritonja van; érces hangja betölti a termet; érces hangon megszólalt. Üvölt egy minden más hangot elnyomó, érces hang, mintha óriás rézüstből bődülne. (Gárdonyi Géza)
ércesség.
