ereszték
ereszték [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. <Főleg fából készült> több elemből összeállított tárgy részeinek szilárd egybekapcsolására, összeerősítésére való, alkalmas, pontosan egymáshoz illő kiemelkedés, ill. bemélyedés a tárgy elemein. Az ácsok a gerendák eresztékeit faragták. A két deszkát eresztékekkel erősítették össze. A házak eresztékei megszűntek csikorogni. (Jókai Mór) A viharvert hajó eresztékei csikorognak. (Eötvös Károly)
2. (átvitt értelemben, választékos) Vminek összetartó eleme. Eresztékeiben v. minden eresztékében recseg-ropog: nagyon meggyengült, összeomlófélben van; eresztékeiben ® ropog; az eresztékeiben is korhadó rendszer. A régi társadalmi rend minden eresztékében recsegett-ropogott.
Szóösszetétel(ek): eresztékgyalu; eresztékszíj.
eresztékel: eresztékes; eresztékez; eresztékű.
