esdő
esdő [e] melléknév -n v. -en [e] v. -leg [e], (ritka) -bb (irodalmi nyelvben)
1. Olyan, aki esd, könyörög, rimánkodik. A bocsánatért esdő bűnös.
2. Ilyen személyre valló, jellemző, tőle származó. Esdő szemmel nézett rá. Esdő tekintetet vetett rá. De, ha esdő szóval maga hozzám jön be, Fogadom a pártost régi kegyelmembe. (Arany János) A tarka vadvirág … S a hulló hervatag levél … Fedél oly esdőleg tekintnek S szeretni, csak szeretni intnek. (Lévay József)
