ej
ej [ej v. ěj v. ejj] indulatszó ejh, (tájszó) éj
1. [ej v. ejj] <Bosszankodás, türelmetlenség, harag kifejezésére.> Ej ostobák! Ej, de ügyetlen vagy! Ej, mikor indulunk már? Ej, szégyen, gyalázat | kardot ragadni! (Katona József) Ej aki forgója van! – mormogott a béres. (Tolnai Lajos) Honnan jön? … – A város alul … – Ej – kiáltja a csendőr türelmetlenül – hát micsoda város alul? Sok város van. (Tömörkény István) || a. <Mások szavainak félbeszakításakor, türelmetlen közbevágás bevezetésére.> [Most meg kellene még beszélnünk a holnapi munka rendjét …] – Ej, hagyjuk, ma már késő van. Be más lenne itt az élet, Ha egy ifjú feleség … Közbe vágott Pató Pál ur: | „Ejh, rá érünk arra még! (Petőfi Sándor)
2. [ej v. ěj] <Csodálkozás, meglepetés kifejezésében:> ejnye! Ej, micsoda meglepetés! Ejh mi a kő! tyúk anyó, kend A szobában lakik itt bent? (Petőfi Sándor) || a. <Csodálkozással, meglepetéssel együttjáró elismerés, megelégedettség kifejezésére:> ejnye! hej! Ej, de szép! Ej, de jó! Ej, de derék ember! Szép volt az egyik, ej, de szép volt. (Mikszáth Kálmán) Ej, szinte érzi a bor savanyú érintését a nyelve alján, a jó zsíros kolbász mintha a szájába csúszna. (Gelléri Andor Endre) || b. <Kellemetlen meglepetés kifejezésében:> ejnye! Elébe jön a leány, S egy csecsemőt ringat karján: „Ej ej már ezt még sem hittem volna!” | … Igy szól Gábor a leányhoz. (Vörösmarty Mihály) || c. <A csodálkozás mozzanatának esetleges háttérbe szorulásával, sajnálkozásban, együttérzés kifejezésében.> Ej hugom, beh halovány vagy. (Vörösmarty Mihály) Barátai titkon összenéztek; ej-ej, mi lett ebből a fiúból. (Mikszáth Kálmán)
3. [ěj v. ej] <Főleg ismételve, enyhébb rosszallás, korholás, feddés kifejezésére.> Ej, kislányom, mit csinálsz? Ej, ej, de elügyetlenkedted a dolgot! Ej, ej, gyerek! Eddig rá sem hederítettél a fejérnépre. (Mikszáth Kálmán) Feddik, dorgálják őket: Ej, ej, csigavér. (Kosztolányi Dezső) Az ember vígan mozdult s nagyot nevetett. – Ej, huncut úrfiak. (Móricz Zsigmond)
4. [ej v. ěj] <Rábeszélésben, nógatásban, no! indulatszóval v. anélkül:> ej no, ejnye; ugyan már. „Ej no, Bence bátya, jut eszébe kendnek, Mikor itt s itt – tudja?” … s mondtak olyanokat, Mikből sohse hallott a jó öreg sokat. (Arany János) || a. <Csitításban, nyugtatásban:> no! Ej drága kisasszony! nem kell úgy megijedni! (Jósika Miklós)
5. [ej] <Töprengést, elhúzódó vitát befejező gyors elhatározás, elszántság kifejezésében:> eh! Ej, gyerünk már! Az első pohár pálinka is mindjárt bátorságot önt a szívbe. „Ej mit? Nem eszik a levest olyan forrón, ahogy főzték … ” (Jókai Mór) Ejh! félre az útból uraim! (Jókai Mór) || a. <Elszántságra buzdításban.> Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz …! (József Attila)
6. [ěj v. ej] <Vágyakozás, óhajtás kifejezésében:> hej! ó! Ej, de szeretnék elmenni! Ej, ha még egyszer fiatal lehetnék! Ej, de jó volna ott lenni!
7. [ej] (ritka) <Népdalokban: felkiáltásként, öröm, mulatozás kifejezésében:> hej! Örül a viola a reggeli harmatnak; Ej, én is örülök barna galambomnak. (népköltés) Nem dolgozok már én, Ej, ahol kocsmát látok, Ej, oda megyek már én. (népköltés)
