ejha
ejha [e v. ě] indulatszó (a második szótagon rendsz. erősebb hangsúly van)
1. <Nagyfokú meglepetés, csodálkozás kifejezésére.> Ejha, de megváltozott itt minden! Ejha, én tán éppen lakodalomra érkeztem? (Jókai Mór) || a. <Csodálkozó tetszésnyilvánításban.> Ejha, de szép vagy! Ejha! hugám! hiszen te olyan csinosan dalolsz, hogy beválnál komédiásnak a debreceni nagy színházba. (Jókai Mór) A … bámészkodók között méla moraj hömpölyög végig: – Tóth Mari. – Ejha! – hangzik egy-egy bámulatkiáltás, s csettent a nyelvével sok ínyenc férfi. (Mikszáth Kálmán) || b. <Meglepetést tartalmazó rosszallás, elítélés, korholás kifejezésében.> Ejha! De fránya szokásaik lehetnek a huszár uraiméknak az asszonyok és a boglyák körül! (Csepreghy F.) No bizony ejha! Nem restelli magát ilyen lármával? (Tolnai Lajos) || c. <Gúnnyal vegyes meglepetés kifejezésére.> Ejha, de vígan vagytok! Ejha, te ugyancsak megadtad neki! Ejha, talán megnyerted a főnyereményt, hogy annyit költesz! || d. (ritka) <Bosszankodás kifejezésére.> Ejha, ilyet mersz mondani?! Ejha, de hamar beleuntál! Ejha! ez annyit tett, hogy érdemes is volt engem ilyen haszontalan ok miatt becitálni. (Csepreghy F.)
2. <Népdalokban vidám felkiáltásként.> Egybegyűltek, egybegyűltek a miskolci lányok. | Ühü, ejha! a miskolci lányok. (népköltés)
