éjjel
éjjel [e] határozószó és főnév
I. határozószó Estétől reggelig egyfolytában. A hold éjjel világít. Éjjel nem tud aludni. Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? (Petőfi Sándor) || a. Valamikor az estétől reggelig terjedő idő alatt. Éjjel többször felébredt a gyerek sírására. Éjjel nem kézbesítendő. Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel. (Petőfi Sándor) Éjjel járok, mint a lélek, De ha nappal jőnék, tudja, megölnének. (Arany János) || b. (névelővel v. jelzővel) A beszédhelyzetben v. szövegösszefüggésben meghatározott éjszaka folyamán. Az éjjel; ® ma éjjel; vmilyen napra virradó éjjel; tegnap éjjel. Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. (Petőfi Sándor) Jövőm emlékeit | búk lebbentgetik – | elillan ma éjjel az ifjuság. (József Attila)
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Az estétől reggelig tartó napszak; éjszaka. ® Álmatlan éjjel; az éjjel palástja ®. Az éjjelek rövidülnek. Éjjeleken át dolgozott rajta. Az egész éjjelt átaludta. A csillagok | lélekző lelke csöndesen ragyog | a langyos őszi | éjjelbe, mely a hideget előzi. (Kosztolányi Dezső)
2. (jelzővel) (átvitt értelemben, költői) A halált követő állapot. Örökös éjjel; a sír éjjele. Bizton tekintem mély sirom éjjelét! (Berzsenyi Dániel) Éltemnek éjjelét Nem rettegem, sőt várom. (Petőfi Sándor)
III. (névutós kapcsolatokban, ragos alakokban) Tegnap éjjel óta; éjjelig; éjjelre; ma éjjeltől (fogva). Éjjelre szálló vendégünk lesz.
Szólás(ok): se éjjele, se nappala: <elfoglaltsága v. aggodalma miatt> soha sincs nyugalma.
