elbeszélő
elbeszélő melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki vmit elbeszél. Mindenkit meghatott a sorsát elbeszélő idegen.
2. Elbeszélés (1) közben, elbeszéléskor használt. Kellemes elbeszélő hangja van. Furcsa elbeszélő modorával is hatott.
3. (irodalomtudomány) Olyan <irodalmi mű v. ennek részlete, műfaj, irodalom>, amely az eseményeket történésként mondja el. Az elbeszélő irodalom. Az elbeszélő műfajhoz tartozik a regény, a novella, a költői elbeszélés. Ebben a drámában sok az elbeszélő részlet.
4. (nyelvtudomány) Elbeszélő v. történeti múlt (idő): befejezetlen, tartós v. mozzanatos történést kifejező, a mai magyar köz- és irodalmi nyelvben már nem élő múlt idejű igealakok rendszere, ill. az a múlt idő, amelyet ezek az alakok jelölnek (pl. láték, látál, látám, látád stb.).
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a személy, aki vmit elbeszél. Nagyon ügyes elbeszélő. Az elbeszélőnek nagy sikere volt. Mindegyik [Petőfi halálát] elbeszélő merőben ellenkezett a másikkal. (Jókai Mór)
2. (irodalomtudomány) Elbeszéléseket, novellákat v. az elbeszélés modorában regényeket alkotó író. Irodalmunk sok kiváló elbeszélővel büszkélkedhetik. Jókai, Turgenyev kitűnő elbeszélő. [Vas Gerebent] irodalmi munkássága a legkedveltebb elbeszélők közé érdemesíti. (Jókai Mór) Az előadási mód tempója dolgában … ragaszkodik az elbeszélő módszeréhez. (Ambrus Zoltán)
