elbocsát
elbocsát tárgyas ige, (népies) elbocsájt
1. (választékos) Elenged (1, 2, 3). Elbocsátja a kormányt. Elbocsátotta a fiát idegenbe. Elbocsátották a foglyokat. Toldi nem bocsátván el az ásó nyelét, A kapát vevé fel a hűséges cseléd. (Arany János) Elbocsát az anyánk csókja. (Ady Endre) A kocsis letette a poggyászt, s pénzére várt. Nelli sietve kifizette és elbocsátotta. (Babits Mihály)
2. Szolgálat, hivatali állás alól felment vkit, nem alkalmazza tovább; felmond neki; elenged (5), elereszt (4), elküld (2). Azonnali hatállyal elbocsát vkit. Elbocsátotta az inasát. A gazdasági válságban sok munkást elbocsátottak. [Az utcaseprő] attól tart, hogy szemét híján lassanként fölöslegessé válik, hogy őt is elbocsátják, szélnek eresztik. (Kosztolányi Dezső) Közölte az alkalmazottaival, hogy tizenkét tisztviselőt s százhatvan munkást elbocsát. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben) Ha tömjénem javát az oltár Izzó tüzére hinthetem: Elég, elég lesz, …! vén szolgádat Bocsásd el akkor, Istenem. (Tompa Mihály) || b. (jogtudomány) <Az állampolgárság kötelékéből> saját kérelmére kienged vkit.
3. (átvitt értelemben, ritka) <Jó alkalmat, szerencsét> nem használ ki, elszalaszt; elenged (6), elereszt (5). Nem bocsájtott el egy alkalmat sem, hol jó tréfát csinálhatott. (Vas Gereben) || a. (átvitt értelemben, ritka) Elbocsát vmit a füle mellett: elereszt, elenged (6) vmit a f. m. Elbocsátá a szót a két füle mellett. (Arany János)
elbocsátható; elbocsátó; elbocsátott.
