éled
éled [e] tárgyatlan ige -t v. -ett, -jen [ë, ë]
1. Ájulásából, aléltságából kezd magához térni. Az ájult gyermek éled már. Szivedben a vér megindul, S éled a félholt tetem. (Petőfi Sándor) || a. (irodalmi nyelvben) <Személy, ill. lélek, lelkierő> fokozatosan élettel telik meg, vidámabb kezd lenni. Csakúgy éled a lelke. Beszéljen ön, – drága barátom – az erőm éled, ha ön reményt nyújt. (Vas Gereben) A vitézek tovább élednek a sok jóízű szótól. (Gárdonyi Géza) || b. (átvitt értelemben) <Remény, bizakodás> lassan megint föltámad, ébredni kezd. Éled a bizalom. És lelkemben nyugtató hit éled: Nem halt meg, csak alszik itt az élet! (Tompa Mihály) Minden nap éledt, minden este Kihalt szivében a remény. (Arany János) || c. (átvitt értelemben) <Hanyatlóban, elmúlóban levő eszme, gondolat, közvélemény> új erőre kap. Ha a család előítéletét Éledni hagyjuk, rögtön összedűl Minden vívmánya a szent tudománynak. (Madách Imre)
2. <Természet, föld, növény(zet) szárazság v. téli fagyok után> virulni kezd, újra élettel kezd megtelni; frissül. Éled a föld, a természet. Esőnk volt, Éled fű és virág. (Arany János)
3. (átvitt értelemben) <Meggyújtott v. kialvóban levő tűz> égni kezd, és egyre jobban ég. A tűz lassan éledni kezdett.
4. (átvitt értelemben, választékos) Vmi támad, keletkezik, ami még nem volt. Lelkemben lángoló vágy éledt. (Arany János)
Igekötős igék: feléled; megéled; újjáéled; újraéled.
éledés; éledő; éledt.
