elégedetlenség
elégedetlenség főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Az elégedetlen melléknévvel kifejezett emberi tulajdonság, (lelki)állapot. Általános, jogos, nagyfokú elégedetlenség; kitör az elégedetlenség vmi miatt; elégedetlenséget szít; elégedetlenséget kelt vmi. A nép közt nagy volt az elégedetlenség. Képviselői körökben is élénken kitört az elégedetlenség. (Mikszáth Kálmán) || a. Vkinek, vminek elégedetlen volta, állapota. Elégedetlenségében folyton zsörtölődött. Semmi sem csillapította elégedetlenségét. Az ész … csak elégedetlenségében mutatja nemesebb bélyegét. (Eötvös József)
