eleje
eleje [e-e-e] főnév ..jét (személyragos, főleg egyes szám 3. szben)
1. Vminek elöl levő, elülső része <rendsz. a hátuljával szemben>. A ház, a nézőtér eleje. A nemes vérű állat elejét finoman megemelve, szökött át a két öles árkon. (Vas Gereben) Megtörülte száját inge elejével. (Arany János) || a. <Haladó nagyobb csoportnak, tömegnek, menetnek> a haladás céljához már közelebb levő, elöl haladó része. A felvonulás, a menet eleje. Ha … a karaván elején vagy a végén kiabálás támadt, a levegőbe volt szokás sütni a pisztolyt. (Tömörkény István) || b. Vminek vmely kiinduló ponthoz v. a bejárathoz közel eső része. A folyosó, az utca eleje. || c. Vminek az a része, ahol kezdődik. A könyv, a regény, a vers eleje. Minden mondatának volt eleje és vége. Kerek szép szólamok kacskaringóztak a levegőben. (Kosztolányi Dezső)
2. <Időben, időbeli jelenségben> kezdeti szakasz, kezdet. A beszéd, az év, a hónap, a nyár eleje; a (XIX) század elején; elejéről kezd valamit; elejét ® állja vminek; elejét ® veszi; elejétől fogva; elejétől ® végig. Soha a világ eleje óta nem merült föl köztük semminemű vitás kérdés. (Mikszáth Kálmán) Március elején engedett az idő. (Kaffka Margit) Őseiket a felvidékről telepítették ide a tizennyolcadik század elején. (Nagy Lajos)
3. (népies) Vminek színe-java, legjelesebb, legkiválóbb része. ® Réz eleje. Zsindelyezik a kaszárnya tetejét, Mind elvitték a legénység elejét! (népköltés) Megtartották a nagy gazdag keresztelőt: ott volt a környék eleje. (Tolnai Lajos) Fösvény volt kelmed, szívtelen, gőgös. A világ elejének képzelte magát. (Mikszáth Kálmán)
4. jelzői használat(ban) (ruházkodás) Vmely ruhadarab elülső, mellső részéhez tartozó. Eleje karöltő; eleje válla.
Szólás(ok): Ld.: szó.
