eléje
eléje [e-e] határozószó és névutó
I. határozószó (személyragos) elém, eléd, eléje v. (ritka) elé, elénk, elétek [e-ë], eléjük. A személyraggal kifejezett v. az előzményekből ismert személy, tárgy elé (I. 1–5). Állj elém! A délutáni vonattal érkeznek a vendégek, eléjük megyünk a pályaudvarra. Egy mozdony nem elég, még egyet kapcsoltak eléje. Küldd elénk, te koronás haramja, Légiónként bérszolgáidat. (Petőfi Sándor) Örülök, … hogy van fantáziám … Ha kellemes képeket játszik elém. (Gárdonyi Géza)
II. névutó (-nak, -nek ragos szó mellett, azzal együtt értve) (ritka, régies) Az így kifejezett személy, tárgy, dolog elé (I. 1–5); elébe. A dalia … eléje ment az érkező csoportnak. (Jókai Mór)
