elhal
elhal tárgyatlan ige
1. (gyak. többes számú alannyal) (választékos) Életben maradt személy mellől meghal vki. Szülei elhaltak. Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? (Petőfi Sándor) Távollétem alatt két gyermekem halt el. (Táncsics Mihály) Elhaltak fiaim, | leányaim, kedves vejeim is. (Kosztolányi Dezső) || a. <Élő szervezet része> lassan elpusztul, elsorvad. A rügy elhal; a sejtek elhalnak. || b. (orvostudomány) <Vmely testrész> a vérkeringésből kirekesztve élettelenné válik. A megfagyott fülkagyló elhalt és le is tört. A leprás beteg ujjai elhalnak és leesnek. || a. (ritka) <Vmely testrész> elzsibbad, érzéketlenné válik. Keze egészen elhalt.
2. (régies) Elájul, elalél vki. Az elhunyt … leánya … fájdalomtól elhalva borult testvére vállára. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, politika is) (Egyre kevésbé érvényesülve) fokozatosan megszűnik. Ha a kommunizmus világméretekben megvalósul, az állam mint erőszakszervezet elhal. Amerre [az öröm] hangja zeng, A bánat elhal. (Vörösmarty Mihály) A líra elhal, néma ez a kor. (Babits Mihály) || a. <Hang> fokozatosan elhalkul, elnémul. Hangja elhal; elhal a csatazaj. Elhal a zene, s a víg teremben Téli szél zúg. (Ady Endre) A harangok szava lassan elhalt. (Kuncz Aladár) Rettenetes dörgés rázta meg a hegyeket … lassan halt el a visszhang. (Karinthy Frigyes) || b. <Szín> elhalványodik. Arca majd ég, majd szinében elhal. (Vörösmarty Mihály) [Arca] Elsápada, elhalt kisérteti zölddé. (Arany János)
elhaló; elhalt.
