elhangzik
elhangzik tárgyatlan ige
1. <Hang> úgy hangzik, hogy eljut vhova, vmeddig. A vonat füttye idáig is elhangzik. A kiáltás messze elhangzott. A harangszó a szomszéd városig elhangzik. A recsegés … messze elhangzott az erdőben. (Eötvös József)
2. Vmi hangzik, majd (véget érve) elhallgat, elhal. Elhangzott a dal. Elhangzott a mennydörgés. Most is hallom e dalt, elhangzott bár: | „Cserebogár, sárga cserebogár!” (Petőfi Sándor) || a. (irodalmi nyelvben) <Hang> távolodva mind jobban gyengül, majd egészen megszűnik. Távolabb-távolabb kezdének menni az ágyúdördülések, végre egészen elhangzottak. (Jókai Mór) A katonák léptei elhangzottak. (Kuncz Aladár) || b. (irodalmi nyelvben) Vmi elhangzik: kimondásával nyomtalanul, hatástalanul elszáll, elröppen, elmúlik. Címerem velem sírba száll, nevem … elhangzik. (Eötvös József) De a másik szózat sem hangzik el, Mit a jobbakhoz intézett honunk. (Madách Imre)
3. <Jelenség, folyamat> (rövid) hangot adva hirtelen végbemegy, lezajlik. Elhangzott a lövés. || a. <Szóban tett közlés, kijelentés, parancs, ill. zenei produkció> szóban, hangban, zenében elmondásra, kimondásra, előadásra, megtételre kerül; kimondják, kiejtik, elmondják, előadják, megteszik. A szó, a parancs elhangzott. Az ária, a zongoraszám elhangzott. A bevezetés után egy költemény hangzott el. Elhangzott a felszólítás, a nyilatkozat. Ezek a szavak felelős ember szájából hangzottak el. Már olyan kijelentés is elhangzott, hogy … Tompán … hangzik el ajkán A vétkes szózat. (Vörösmarty Mihály) A szurony akkor is a váll felett maradt, amikor a parancs másodszor elhangzott. (Kuncz Aladár) A sírnál politikai jellegű beszédek hangzottak el. (Kosztolányi Dezső) || b. (rádiótechnika) <Műsorszám közvetítésének befejezéséül.> Elhangzott Bartók hegedűversenye.
elhangzás; elhangzó; elhangzott.
