elismer
elismer [l-i] tárgyas ige, (tájszó) elösmer
1. Igazságként v. tényként elfogad vmit, és azt ki is jelenti. Elismerem, hogy érti a dolgát. Sokáig tartott, amíg általánosan elismerték, hogy a Föld forog a Nap körül. Mindenható vagy, ím elismerem. (Vörösmarty Mihály) Hálátlanság volna, el nem ismernem … [a] jótéteményeket. (Arany János) || a. <Vmely kellemetlen v. szégyenletes tényt> mások előtt valónak, igaznak fogad el; beismer. Becsületesen, nyíltan elismeri, hogy … elismerem, vétettem ellened. Engedd elismernem: Káromlék ellened és az elhunyt ellen. (Arany János) Elismerem, nem mindig találom el a legszerencsésebb kifejezést. (Mikszáth Kálmán) Szálljon magába; ismerje el, hogy csalóka ígéretekkel félrevezették. (Ambrus Zoltán) || b. Elismer vmit: vminek az érvényességét v. jogszerűségét hivatalosan elfogadja, nem vonja kétségbe. Diplomáját, szerzett jogait nem ismerték el. A szomszéd államok sokáig nem ismerték el az új köztársaságot. A Magyar Népköztársaság elismeri és biztosítja a dolgozó parasztok jogát a földhöz. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya)
2. Értéknek elfogad, értéke szerint (meg)becsül vkit, vmit. Elismerik érdemeit, nagyságát, tehetségét, tudását. Petőfit az egész világ elismeri. Egyenlőség, testvériség, szabadság! – | Halál reá, ki el nem ismeri! (Madách Imre) [Petőfi] nevét már bel- és külföld elismeré. (Jókai Mór) Farizeuskodva sápítozik, hogy az asszonyt a tudományos pályán e mai társadalom úgysem ismeri el soha. (Ady Endre)
3. Vkit, vmit elismer vminek: elfogad vkit annak, aminek mondja magát, v. aminek mások mondják. Nem ismerem el őt költőnek. Nem ismerem el a halált büntetésnek s az életet jutalomnak. (Jókai Mór) Bírójának ismerte el a gyermeket, … aki előtt neki föld alá kell süllyedni. (Móricz Zsigmond) || a. Elismer gyermekének: <férfi gyermeket, ha az apa személye vitás> a magáénak fogad el, a magáénak nyilvánít.
4. Igazol vmit, jogilag érvényes tanúbizonyságot ad vmiről. Elismerte az áru átvételét. Alulírott elismerem, hogy …
elismerhető.
