ellenére
ellenére [e-e-e] határozószó és névutó
I. határozószó (személyragos és határozóragos) ellenemre [e-e-ë-e], ellenünkre, ellenetekre [e-e-ë-ë-e], ellenükre v. ellenökre. Nyomósítva: őellenére, őellenükre stb. A személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személy v. közösség tetszése, kedve, kívánsága, szándéka ellen. Mindent ellenemre tesz. Ellenünkre dolgozik. (Vkinek) ellenére van a dolog: nem tetszik neki, nem helyesli. Ha nincs ellenedre: <udvariassági formulaként:> ha megenged. Én kegyesem, szép hitvesem, Ellenemre jársz-é? (Arany János) Nekem kedvem volna hozzá … – Nekem pedig nem volna az ellenemre. (Jókai Mór)
II. névutó (ragtalan v. személyragos szó után, ill. -nak, -nek ragos szóval kapcs. ezzel együtt értve)
1. Az e szóval jelölt személyt, megnyilatkozást, jelenséget, dolgot figyelmen kívül hagyva, azzal nem törődve, azzal ellenkezésben, azt figyelemre nem méltatva. A határozat, a parancs ellenére eltávozott. Akaratom ellenére, atyja akaratának ellenére pénzt vett föl kölcsön. A hideg idő ellenére könnyű ruhában jár. Már késő volt; ennek ellenére hozzáfogott a munkához. Annak ellenére, hogy már késő volt, hozzáfogott a munkához. Rögtön … bement Urának ellenére, ki Szelid hangon igy szólt neki: | „Ne menj be, Péter!” (Arany János)
2. (gyak. is szóval együtt) A szóban forgó dologgal, ill. annak várható következményével ellentétben. Minden fáradozása ellenére (is); származása ellenére. A szárazság ellenére megrothadt a burgonya a földben. Hatvankilenc éves kora ellenére fiatalos buzgósággal végezte … teendőit. (Kuncz Aladár)
